Az élhetőbb Solymárért


Alapszabály

SOLYMÁRI KÖRNYEZETVÉDŐK EGYESÜLETE

ALAPSZABÁLY

 

A SOLYMÁRI KÖRNYEZETVÉDŐK EGYESÜLETE (a továbbiakban: „Egyesület”) tagjai az Egyesület Alapszabályát az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, a Polgári Törvénykönyv vonatkozó rendelkezései, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény (a továbbiakban: „Khtv”) alapján az alábbiak szerint állapítják meg:

 

Általános rendelkezések:

1.    Az Egyesület neve:  SOLYMÁRI KÖRNYEZETVÉDŐK EGYESÜLETE

1.1.        Az Egyesület rövidített neve: SKE

1.2.       Az Egyesület székhelye: 2083 Solymár, Bánya u. 13.

1.3.       Az Egyesület alapításának éve: 1994.

1.4.       Az Egyesület működési területe: Solymár település és környéke

1.5.       Az Egyesület önálló jogi személy, saját alapszabállyal, képviselettel, elkülönült gazdálkodással rendelkező társadalmi szervezet.

1.6.       Az Egyesület közösségi kezdeményezés, célja és feladatai teljesítése érdekében kész együttműködni minden olyan szervezettel, közösséggel és személlyel amely, illetve aki a közös célok elérésén munkálkodik.

1.7.       Az Egyesület működése nyilvános, tevékenysége során épít az ellenőrzés lehetőségére és támogatói kezdeményezéseire.

1.8.       Az Egyesület politikai tevékenységet nem folytat, pártoktól független, azoknak támogatást nem nyújt, országgyűlési, megyei fővárosi képviselő jelöltet nem állít, és nem támogat.

 

Az Egyesület céljai:

2.    Az alapítók közös akarattal úgy határoztak, hogy Egyesületet hoznak létre egy, az embert, a környezetet és a kultúrát tisztelő, tisztességes, egészséges társadalomért és világért. Az egyesület célja, hogy önszerveződő társadalmi egyesületként részt vegyen Solymár község meglévő környezeti értékeinek megóvásában, és a lakosság „élő lelkiismereteként” hozzájáruljon a környezetbarát településfejlesztés megvalósításához. Ennek alapján az Egyesület céljait a következőkben határozzák meg:

 

-       Helyi, ez idáig védelembe nem vont tárgyi és természeti értékek feltárása, megóvás lehetőségeinek megkeresése. Épített és természeti örökség védelme, kutatómunka.

 

-       A település környezetszennyezési térképének elkészítése, a lakossággal történő megismertetése.

 

-       A település nagyberuházásainak és koncepcionális településrendezési, -fejlesztési terveinek, valamint ezek megvalósulásának környezeti szempontból történő véleményezése (ipari zóna kijelölése, úthálózat és infrastruktúra fejlesztése, stb.)

 

-       A környezet állapot-javításának elősegítése (légszennyezés, hulladékkezelés, ivóvízellátás, csatornázás, szennyvíztisztítás, vízminőség-védelem, tájvédelem, stb )

 

-       A község zöldfelületeinek folyamatos ápolását, karbantartását, a közterületek (járdák, közlekedési utak) évszaktól független tisztántartását biztosító megoldások megkeresése.

 

-       A településen lévő mezőgazdasági területek környezettudatos hasznosításának, a környezettudatos állattartásnak, az élővizek védelmének támogatása.

 

-       Ismeretterjesztő tevékenység folytatása a helyi táj-, természet- és kulturális örökség védelmének népszerűsítéséért és a helyi feladatok jobb megértéséért.

 

-       Aktív részvétel a helyi környezetvédelmi oktatásban és környezeti nevelésben.

 

-       Együttműködés a helyi önkormányzattal - véleményező és javaslattételi jog gyakorlása, illetve civil kontroll alkalmazása.

 

-       Együttműködés más hasonló célú helyi, kistérségi, regionális és országos szervezetekkel, segítve egymás munkáját és erősítve annak hatékonyságát.

 

-       A fenti feladatok végrehajtásáról (és akadályoztatásáról) a lakosság folyamatos tájékoztatása. Szükség esetén az illetékes szakhatóságtól tájékoztatás, illetve jogorvoslat kérése.

 

-       Az egyesületi céloknak megfelelő támogató szervezetek felkutatása, pénzügyi és természetbeni támogatások gyűjtése.

 

-       Részvétel a következő önkormányzati feladatokban:  településfejlesztés, településrendezés; épített és természeti környezet védelme; helyi közutak és közterületek fenntartása; köztisztaság és településtisztaság biztosítása; egészségügyi,  szociális ellátásról, valamint a gyermek és ifjúsági feladatokról való gondoskodás;  egészséges életmód közösségi feltételeinek elősegítése; a közösségi tér biztosítása; közművelődési, tudományos, művészeti tevékenység, sport támogatása.

 

2.1.            Fentiekre tekintettel az Egyesület Khtv 26.§ c) pontja értelmében az alábbi közhasznú tevékenységeket végzi:

  1. egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység,

  2. szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása,

  3. tudományos tevékenység, kutatás,

  4. nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés,

  5. kulturális tevékenység,

  6. kulturális örökség megóvása,

  7. műemlékvédelem,

  8. természetvédelem, állatvédelem,

  9. környezetvédelem,

10. gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet,

11. hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése,

14. sport, a munkaviszonyban és a polgári jogi jogviszony keretében megbízás alapján folytatott sporttevékenység kivételével.

Az Egyesület közhasznú szolgáltatásaiból az Egyesület tagjain kívüli személyek is részesülhetnek.

 

Az Egyesület célhoz kapcsolódó egyéb feladatai:

3.    Felkutatja és összegyűjti a lehetőségeket és forrásokat az Egyesület folyamatos, magas szintű tevékenységének kifejtéséhez szükséges intézmény helyének megteremtéséhez, fenntartásához, működtetéséhez.

3.1.       Ismeretterjesztő és szakmai előadásokat, előadássorozatokat szervez és tart.

3.2.       Szakmai bemutatókat, gyakorlati tapasztalatcseréket szervez.

3.3.       Eszméit, céljait és eredményeit a kellő fórumokon, alapeszméivel összhangban ismerteti és képviseli a magyar szellemi élet megfelelő fórumain.

3.4.       Kapcsolatot tart és együttműködik a magyarországi és külföldi hasonló célú csoportokkal.

 

Az Egyesület tagsága:

4.    Az Egyesületnek rendes, pártoló és tiszteletbeli tagjai lehetnek.

4.1.       Az Egyesület rendes tagja lehet minden magyar nagykorú állampolgár, illetve egyéb természetes és jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, amennyiben az Egyesület céljaival egyetért, azok elérésében közreműködik, az Alapszabályt elfogadja és az abban leírt tagsági viszonyból eredő kötelezettségeinek teljesítését vállalja.

4.2.       Az Egyesület pártoló tagjai lehet minden magyar és külföldi állampolgár, egyéb bel- és külföldi természetes és jogi személy, aki/amely a rendes tagsággal járó kötelezettségeket nem vállalja, de valamilyen módon rendszeresen támogatja, segíti az Egyesület tevékenységét. A pártoló tagok tagdíjat nem fizetnek, hozzájárulásuk mértékét és módját pártoló tagként való felvételük során az egyesülettel kötött megállapodásuk határozza meg.

4.3.       Tiszteletbeli tagoknak választhatók a közgyűlés által azok a természetes személyek, akik közéleti, társadalmi, tudományos vagy művészeti tevékenységükkel jelentős mértékben hozzájárulnak az Egyesület céljainak megvalósulásához.

4.4.       A rendes tagokat tagdíj fizetési kötelezettség terheli, melynek mindenkori mértékéről, illetve módosításáról Taggyűlés dönt. A tagsági viszony a tag írásbeli belépési nyilatkozatát követően a Taggyűlés elfogadó határozatával, valamint a tagdíj befizetésével jön létre.  A tagnyilvántartást az Egyesület pénztárosa végzi.

4.5.       A tagság megszűnik:

-       a tag kilépésével,

-       a tag kizárásával,

-       természetes személy tag elhalálozásával,

-       jogi személyek, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén a szervezet jogutód nélküli megszűnésével,

-       az Egyesület jogutód nélküli megszűnésével.

4.5.1.   A tagsági viszony megszűnése esetén a tag az Elnökség által törlésre kerül az Egyesület nyilvántartásaiból. A nyilvántartásban rögzíteni kell különösen a tagság megszűnésének időpontját és okát.

4.5.2.  A kilépés a tagnak a Képviselő Testület felé tett írásbeli nyilatkozatával történik. Ha a kilépő tagnak lejárt, esedékes tartozása, vagy bármilyen elszámolni valója (különösen leltárfelelősséggel átvett, az Egyesület tulajdonát képező eszközökkel való elszámolás) áll fenn az Egyesülettel szemben, ezt a kilépési nyilatkozat a Képviselő Testület részére történő átadásával egyidejűleg köteles maradéktalanul teljesíteni. Ennek teljesülése esetén, illetve tartozás hiányában a kilépési nyilatkozat átadásával a tagsági jogviszony minden további feltétel nélkül megszűnik.

4.5.3.  Ha a tag az Egyesület céljaival össze nem férő magatartást tanúsít, tevékenységet folytat, vagy az alapszabályban foglaltakat súlyosan megszegi, illetve egyéb olyan magatartást tanúsít, amely a tagsági viszony fenntartását kizárja, a Taggyűlés határozatával az érintett tagot kizárhatja. A kizárás előtt a Képviselő Testület köteles írásban, megfelelő határidő kitűzésével felhívni az érintett tag figyelmét a jogellenes, alapszabály ellenes, illetve a tagsági viszonnyal össze nem egyeztethető egyéb magatartás, állapot megszüntetésére.

4.5.4.  A kizárt tag a kizárásra vonatkozó határozatot, amennyiben azt törvénysértőnek véli – a tudomásra jutástól számított 30 napon belül - a bíróság előtt megtámadhatja.

 

Az Egyesület tagjainak jogai és kötelezettségei:

5.    Az Egyesület rendes tagjainak jogai:

a.)     Az Egyesület rendes tagja részt vehet az Egyesület Taggyűlésein, ott szavazati joggal rendelkezik. Az Egyesület minden rendes tagjának a Taggyűlésen egy szavazata van, a szavazati jog csak személyesen gyakorolható. Az Egyesület tisztségeire minden rendes tagsági viszonnyal rendelkező természetes személy választható és maga is választhat.

b.)  Részt vehet az Egyesület szakmai és egyéb programjain, rendezvényein, tanfolyamain, pályázatain.

c.)  Részt vehet a munkakapcsolatok, tagozatok tevékenységében. Javaslatot tehet az Egyesületet érintő bármely kérdésben.

d.)   Felvilágosítást kérhet az Egyesület bármely tevékenységéről, amelyre annak tisztségviselői érdemben válaszolni kötelesek.

6.    Az Egyesület pártoló tagjának jogai:

e.)     Tanácskozási joggal részt vehet az Egyesület Taggyűlésén.

f.)      Javaslatokat, észrevételeket tehet az Egyesület működésével kapcsolatosan.

7.   Az Egyesület rendes tagjának kötelezettségei:

g.)     Az Egyesület rendes tagja köteles az Alapszabály betartására.

h.)    Az Egyesület Taggyűlésének határozatait végrehajtására.

i.)      Az éves tagsági díjat minden év június 30-ig befizetni az Egyesület részére.

A tag a Taggyűlés által meghatározott rendes tagdíjon felül többlettámogatást is bocsáthat az Egyesület rendelkezésére. Többlettámogatás esetén az érintett tag megjelölheti azt a célt, amire a többlettámogatást szánja, amit az Egyesület köteles e megjelölés szerint felhasználni.

8.    Az Egyesület pártoló és tiszteletbeli tagjainak kötelezettségei:

j.)      Az alapszabály betartása.

k.)     Az Egyesület célkitűzéseinek megvalósításában való aktív részvétel és azok erkölcsi és anyagi, illetve más módon történő támogatása.

 

Az Egyesület szervezeti felépítése:

9.    Az Egyesület szervei:

l.)      Taggyűlés

m.)  Elnökség

n.)    Felügyelő Bizottság

10.         Az Egyesület tisztségviselői:

o.)    Elnök (aki az Egyesület elnöke)

p.)    Elnökségi tagok

q.)    Felügyelő Bizottság elnöke

r.)     Felügyelő bizottsági tagok

11.1      Az Egyesület legfőbb szerve a Taggyűlés. A Taggyűlés az Egyesület rendes, szavazattal rendelkező tagjainak összessége. A Taggyűlésen minden rendes tag egy szavazattal rendelkezik.

11.2      A Taggyűlést szükség szerint, de évente legalább egyszer össze kell hívni. A Taggyűlés ülései nyilvánosak. A Taggyűlést össze kell hívni minden olyan esetben, ha a tagok 1/3 része írásban, az indokok jelölésével kéri. A Taggyűlés összehívásáról a tagokat a Képviselő Testület legalább nyolc nappal a Taggyűlés időpontja előtt írásban értesíti. A Taggyűlési meghívó tartalmazza a napirendi pontok részletes felsorolását.

11.3      A Taggyűlés hatáskörébe az alábbi esetkörök tartoznak:

a.)  Megválasztja és visszahívja nyílt szavazással az Elnökség tagjait.

b.)  Megválasztja és visszahívja nyílt szavazással a Felügyelő Bizottság tagjait.

c.)  Az Egyesület tevékenységéről szóló beszámolókat megvitatja és dönt azok elfogadásáról, vagy elutasításáról.

d.)  Meghatározza az Egyesület alapszabályát, illetve annak módosítását, amelyhez az összes tag több,  mint 2/3-nak elfogadó szavazata szükséges.

e.)  Meghatározza az Egyesület céljait és feladatait a vonatkozó jogszabályok és az Egyesület alapszabálya rendelkezéseinek megfelelően.

f.)   Meghatározza a rendes tagok részére kötelező tagsági díjak mindenkori összegét, esedékességét.

g.)  Kimondja az Egyesület megalakulását, jogutód nélküli megszűnését, valamint más szervezettel való egyesülését, amelyhez az összes tag több, mint 2/3-nak elfogadó szavazata szükséges.

h.)  Elfogadja az Egyesület éves tervét, költségvetését, éves beszámolóját és a közhasznú beszámolót.

i.)   Elfogadja az Elnökség által előterjesztett éves munkatervet.

j.)   Dönt rendes tagsági jogviszony létesítéséről, felvételi kérelem elutasításáról.

k.)  Az Egyesület alapszabály szerint korlátozott vállalkozási tevékenységére vonatkozó stratégia és üzleti terv elfogadása.

l.)   Az alapszabály 4. pontja szerinti tagsági jogviszony létesítésével kapcsolatos kérdések.

11.4      A Taggyűlés általában, eltekintve az alapszabályban megjelölt esetköröktől, határozatait nyílt, egyszerű többségi szavazással hozza.

A Taggyűlés határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki, vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 685.§) élettársa (a továbbiakban: hozzátartozója) a határozat alapján kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt.

11.5      A Taggyűlés személyi ügyekben titkos szavazást is tarthat, ha a Taggyűlés határozatképes és a jelenlevők többsége ezt igényli.

11.6      A Taggyűlés határozatképes, ha a tagok több mint 50%-a jelen van. Határozatképtelenség esetén, változatlan napirenddel, 30 napon belül megismételt Taggyűlést kell összehívni. A megismételt Taggyűlés – a megjelentek számától függetlenül – határozatképes.

11.7      Lehetőség van a Taggyűlés felfüggesztésére és halasztására. A felfüggesztett és halasztott Taggyűlést 30 napon belül folytatni kell, és azt be kell fejezni.

11.9.   A Taggyűlésekről minden esetben jegyzőkönyvet kell felvenni, melyet a Taggyűlés elnöke valamint a jegyzőkönyv vezetője aláír és az Egyesület szavazatra jogosult tagja aláírásával hitelesít.

A Taggyűlés döntései határozati formában rögzítendőek. A határozatokat jegyzőkönyvbe kell foglalni.

Az Elnökség a Taggyűlés határozatairól olyan nyilvántartást vezet, amelyből kiderül a határozati döntés teljes szövege, a döntéshozás időpontja és a döntés hatálya, a döntéshozás folyamatának főbb lépései (különösen a döntéshozatal során a döntést támogatók és ellenzők számaránya és személye, illetve egyhangú döntés kialakulásának folyamata) megállapítható. Az Egyesület a jegyzőkönyvekből kivonatot köteles készíteni, amely tartalmazza a határozati döntések teljes szövegét, a döntéshozás időpontját és a döntés hatályát. A teljes jegyzőkönyvek csak az Egyesület rendes tagjai számára hozzáférhetők szabadon azokról a tag másolatot csak az Elnökség írásos engedélyével készíthet. A jegyzőkönyv kivonatokról vezetett nyilvántartás nyilvános, abba kérelemre bárki érdekelt betekinthet. A betekintés ügyében az érdekelt az Elnökség részére írásbeli kérelmet terjeszt elő, melyben meg kell jelölni a betekintés célját és terjedelmét, valamint a kérelmező postacímét, illetve egyéb elérhetőségét. Az írásbeli megkeresésre az Elnökség a kérelmezővel időpontot egyeztet és ezen időpontban a rendelkezésre bocsátja a szükséges okiratokat.

A Taggyűlés határozatait a következők szerint hirdetmény útján hozza nyilvánosságra. A Taggyűlés jegyzőkönyvét, vagy a határozatok szövegét, mint hirdetményt a Taggyűlés időpontját követően haladéktalanul 15 napra ki kell függeszteni az Egyesület székhelyén.

A Taggyűlés határozatait azokkal a személyekkel, akikre vonatkozóan a határozat rendelkezést tartalmaz, vagy egyéb módon érintettek úgy közli, hogy a határozatot tartalmazó jegyzőkönyvet, illetve a határozatot tartalmazó jegyzőkönyv kivonatot részükre postai úton, tértivevényes küldeményként elküldi, vagy velük írásbeli átvételi nyilatkozattal személyesen átveteti.

 

12.         Az Elnökség személyi összetétele és feladatai:

12.1      Az Elnökséget a Taggyűlés által megválasztott tisztségviselők alkotják. Tagjai az Elnök és két elnökségi tag. Az Elnökség az Egyesület operatív irányító szerve.

12.2      Az elnökség 3 (három) tagú, a megbízásukat három év időtartamra kapják.

12.3      Az Elnökség hatáskörébe tartoznak azok a kérdések, amik nem tartoznak a Taggyűlés és a Felügyelő Bizottság kizárólagos hatáskörébe. Az Elnökség feladat- és hatásköre különösen:

a.)    Szervezi és irányítja az Egyesület tevékenységét, kidolgozza az éves munkatervet, beruházási tervét és a költségvetést.

b.)   Előkészíti a Taggyűléseket, azok napirendjeinek megvitatását, elkészíti a Taggyűlés elé kerülő beszámolókat (különös tekintettel az éves beszámolóra és a közhasznú beszámolóra).

c.)    Javaslatot tehet más személyekkel, szervezetekkel való együttműködésre és új kapcsolatok felvételére.

d.)   Végrehajtja és végrehajtatja a Taggyűlés határozatait, érvényt szerez az ajánlásoknak és javaslatokat dolgoz ki az Egyesület céljainak megvalósítása érdekében.

e.)    Vezeti az Egyesület könyveit.

f.)     Meghatározza saját ügyrendjét.

a.)       Elkészíti az Egyesület alapszabály szerint korlátozott vállalkozási tevékenységére vonatkozó stratégiát és üzleti tervet, melyet a Taggyűlés elé terjeszt.

12.4      Az Elnökség az általa meghatározott ügyrend szerint, alábbi rendelkezések figyelembe vételével működik.

12.4.1.  Az Elnökség szükség szerint, de legalább negyedévenként tart ülést. Határozatképes, ha tagjainak több mint 50%-a megjelent.

12.4.2.             Döntéseit, határozatait nyílt szavazással, egyszerű többségi szavazati aránnyal hozza. Az Elnökség fax, elektronikus levél illetve postai levél útján is hozhat döntéseket. Ebben az esetben a döntés meghozatalához szükséges, hogy az előterjesztésre vonatkozó szavazat minden elnökségi tagtól beérkezzen az Egyesülethez.

12.4.3. Bármelyik elnökségi tag vagy az elnök huzamosabb (egy naptári negyedévet meghaladó) akadályoztatása esetén (így különösen betegség, vagy külföldi távollét esetén) az Elnökség köteles a Taggyűlést összehívni, ahol a vonatkozó rendelkezések alapján új elnökségi tagot jelölnek ki.

12.4.4.               Az Egyesület képviseletét az Elnökség látja el.

Az Egyesület képviseletében az Elnök önállóan eljárhat.

Az Egyesület nevében az Elnök, távollétében az Elnökség bármelyik tagja önállóan ír alá. Helyettesítés esetén az alelnök teljes joggal képviseli az Egyesületet, és gyakorolja az elnök jogait.

Az Elnökség tagjai az Egyesület célját érintő kérdésekben közösen kötelesek határozni, az Egyesület álláspontját kialakítani, s a képviseletet ellátó személy a döntésnek megfelelően köteles az Egyesületet képviseletében eljárni, nyilatkozatot kiadni.

12.4.5.               Az Egyesület bankszámlája felett az Elnökség két tagja együttesen jogosult rendelkezni.

12.4.7.             Az Egyesület Elnökségének üléseit az elnök hívja össze a napirendet is tartalmazó írásbeli meghívó útján.

12.4.8.             Bármely elnökségi tag írásbeli kérelmére (az ok és a cél megjelölésével) az elnök az Elnökség ülését a kézhezvételtől számított 20 napon belül köteles összehívni, írásbeli meghívója tartalmazza a kérelmező tag által megjelölt napirendi pontot.

12.4.9.             Az Elnökség feladata gondoskodni az alapszabályban megjelölt egyesületi célok megvalósításáról, köteles az Egyesület vagyonát céljainak szigorúan megfelelve felhasználni.

12.4.10.            Az elnökségi ülésekről minden esetben jegyzőkönyvet kell felvenni. Az Elnökség döntései határozati formában rögzítendőek. A határozatokat jegyzőkönyvbe kell foglalni. Az Elnök a határozatokról olyan nyilvántartást vezet, amely megfelel az alapszabály Taggyűlési határozatokra vonatkozó rendelkezéseinek. Ezen nyilvántartás nyilvános, abba kérelemre bárki érdekelt betekinthet.

Az Elnökség a határozatait a taggyűlési határozatokra vonatkozó szabályoknak megfelelően hozza nyilvánosságra és közli az érintettekkel.

12.4.11.               Az Elnökség ülései nyilvánosak.

12.4.12. Az Elnökség köteles az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg közhasznúsági jelentést készíteni a Khtv. szabályai szerint. A közhasznú beszámoló elfogadása a Taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik.

12.5.     Az Elnök kiemelt feladatköre:

a.)       Vezeti a Taggyűlést és az Elnökség üléseit.

b.)      Gyakorolja az utalványozási jogot.

12.6.   Nem lehet az Egyesület vezető tisztségviselője, azaz az Elnökség tagja az a személy, aki egy másik olyan közhasznú szervezetnél töltött be – annak megszűntét megelőző 2 évben legalább 1 évig –vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. Ez a tilalom a másik közhasznú szervezet megszűnését követő 2 évig áll fenn.

A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles az Egyesületet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt.

Az Elnökség határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója, élettársa a határozat alapján:

·      kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy

·      bármilyen más előnyben részesül, illetve

·      a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt.

13.      Az 1997. évi CLVI törvény 10.§ (1) bekezdése alapján az Egyesületben Felügyelő Bizottság működik az alábbiak szerint.

13.1    A Felügyelő Bizottság tagjait a Taggyűlés választja négy év időtartamra.

13.2.   A Felügyelő Bizottság ügyrendjét maga állapítja meg.

13.3.   A Felügyelő Bizottság ellenőrzi az Egyesület működését és gazdálkodását. Ennek során az Egyesület vezető tisztségviselőitől, azaz az Elnöktől és tagjaitól jelentést, az Egyesület munkavállalóitól pedig tájékoztatást, vagy felvilágosítást kérhet. A Felügyelő Bizottság az Egyesület könyveibe és irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja. A Felügyelő Bizottság tagja az Elnökség ülésein tanácskozási joggal részt vehet.

13.4.   A Felügyelő Bizottság köteles az Elnökséget tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy

a)    az Egyesület működése során olyan jogszabálysértés, vagy az Egyesület érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése a Taggyűlés döntését teszi szükségessé;

b)   az Elnökség tagjainak felelősségét megalapozó tény merült fel.

Az Elnökség a Felügyelő Bizottság indítványára –annak megtételétől számított 30 napon belül- köteles összehívni a Taggyűlést. E határidő eredménytelen eltelte esetén a Taggyűlés összehívására a Felügyelő Bizottság jogosult.

Ha az Elnökség a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a Felügyelő Bizottság haladéktalanul értesíteni a törvényességi felügyeletet ellátó szervet.

13.5.   A Felügyelő Bizottság testületként jár el. A Felügyelő Bizottság tagjai sorából elnököt választ. A Felügyelő Bizottság határozatképes, ha mindhárom tag jelen van; határozatát nyílt, egyszerű többségi szavazással hozza.

13.6.   A Felügyelő Bizottság tagjai személyesen kötelesek eljárni, képviseletnek nincs helye. A Felügyelő Bizottság tagját e minőségében az Egyesület Elnöksége és Taggyűlése nem utasíthatja.

A Felügyelő Bizottság üléseit az elnök hívja össze és vezeti. Az ülés összehívását - az ok és a cél megjelölésével - a Felügyelő Bizottság bármely tagja írásban kérheti az elnöktől, aki a kérelem kézhezvételétől számított nyolc napon belül köteles intézkedni a Felügyelő Bizottság ülésének harminc napon belüli időpontra történő összehívásáról. Ha az elnök a kérelemnek nem tesz eleget, a tag maga jogosult az ülés összehívására.

13.7.   Ha a Felügyelő Bizottság tagjainak száma az alapító okiratban meghatározott létszám alá csökken vagy nincs aki az ülését összehívja, az Egyesület Elnöksége a Felügyelő Bizottság rendeltetésszerű működésének helyreállítása érdekében köteles a  Taggyűlést összehívni.

13.8.   A Felügyelő Bizottság egyes ellenőrzési feladatok elvégzésével bármely tagját megbízhatja, illetve az ellenőrzést állandó jelleggel is megoszthatja tagjai között. Az ellenőrzés megosztása nem érinti a Felügyelő Bizottsági tag felelősségét, sem azt a jogát, hogy az ellenőrzést más, a Felügyelő Bizottság ellenőrzési feladatkörébe tartozó tevékenységre is kiterjessze.

13.9.   A Felügyelő Bizottsági tagok korlátlanul és egyetemlegesen felelnek az Egyesületnek az ellenőrzési kötelezettségük megszegésével okozott károkért.

13.10. Nem lehet a Felügyelő Bizottság elnöke vagy tagja, aki

a)    az Egyesület elnöke, vagy elnökségi tagja,

b)     az Egyesülettel a megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik,

c)    az Egyesület közhasznú juttatásából részesül –kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat-, illetve

d)    az a) b) és c) pontban meghatározott személyek hozzátartozója.

A közhasznú szervezet megszűntét követő két évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be - annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig - vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki.

13.11.  A Felügyelő Bizottság tagja, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt.

Az Egyesület gazdálkodása:

14.              Az Egyesület a társadalmi szervezetek gazdálkodására vonatkozó szabályok szerint működik a Taggyűlés által megállapított költségvetési keretek között.

14.1.      Az Egyesület non profit szervezet, működése eredményét (beleértve a vállalkozási tevékenységből származó eredményt is) tagjai és más előre meghatározott személyek között nem osztja fel, azt az Egyesület érdekében használja fel az alapszabályban meghatározottak szerint kijelölt célra, tevékenységre. Az Egyesület vállalkozási tevékenységet csak másodlagosan, közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. Az Egyesület befektetési tevékenységet nem folytat. A vállalkozási tevékenységből keletkezett eredmény felhasználásáról az Egyesület éves beszámolóját elfogadó Taggyűlés köteles határozni, megjelölve a felhasználás célját és a tevékenységet.

14.2.     Az Egyesület bevételei:

a.)          rendes tagsági díjak

b.)         pártoló tagok anyagi támogatásai

c.)          Egyesületen kívüli jogi és természetes személyek támogatásai

d.)         az egyesületi célok érdekében végzett gazdálkodási, vállalkozási és szolgáltatási tevékenységekből származó bevételek

e.)          pályázatokból, alapítványi támogatásokból származó bevételek

f.)           állami támogatások, céltámogatások, normatív finanszírozás

g.)          egyéb bevételek

14.3.        Az Egyesület éves költségvetés alapján gazdálkodik. Tartozásaiért saját vagyonával felel. A tagok az Egyesület tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek.

14.4.        Az Egyesület egyéb feladatainak teljesítésére munkatársakat alkalmazhat. Az alkalmazottak felett a munkáltatói jogot az Elnökség, illetve az Elnökség kijelölt tagja gyakorolja.

 

Az Egyesület működésének, szolgáltatásai igénybe vételének módja, beszámolói közlésének nyilvánossága

15.      Az Egyesület szolgáltatásait az Egyesület célkitűzéseiben megjelölt keretek között bárki igénybe veheti. A szolgáltatások igénybe vételéről az Elnökség írásbeli kérelem alapján határoz. Az Elnökség azonban a szolgáltatások igénybe vétele érdekében pályázatot is kiírhat. A pályázat kiírásában az Elnökség határozza meg a pályázat pontos tartalmát, a pályázatok benyújtásának határidejét, az elbírálási szempontokat, a pályázat elbírálásának határidejét /amely nem lehet több a benyújtási határidőtől számított 60 napnál/ továbbá a pályázat elbírálását követően a pályázatok kiértékelésének határidejét. A pályázat eredményéről valamennyi pályázót írásban ki kell értesíteni. A pályázati kiírásokat az Elnökség az általa kiválasztott napilapban teszi közzé, valamint székhelyén kifüggeszti. Az Elnökség az Egyesület működéséről és a szolgáltatások igénybe vételének módjáról egyébként is részletes tájékoztatót tesz közzé az általa kiválasztott napi lapban. Ezen hirdetmény minden esetben kifüggesztésre kerül az Egyesület székhelyén.

16.         Az Egyesület beszámolói nyilvánosak, amelyeket az Elnökség az általa kiválasztott napilapban tesz közzé, valamint az Egyesület székhelyén azokba betekintést enged.

17.      Az Egyesület a hirdetményeit minden esetben az Elnökség által kiválasztott napi lapban teszi közzé és ezzel egyidejűleg kifüggeszti az Egyesület székhelyén, illetve azokba ott betekintést enged.

 

Az Egyesület megszűnése:

18.         Az Egyesület megszűnik, ha a Taggyűlés a megszűnést kimondja, vagy ha a Bíróság a szervezetet feloszlatja. Az Egyesület vagyonát jogutód nélküli megszűnésekor más, az Egyesület céljaival és szellemiségével rokon társadalmi szervezet támogatására kell fordítani.

 

Kelt: Solymáron, 2008. október 22-én

 

Szeghy Krisztina

elnök

 

Támogatás

Támogassa szervezetünket!

 

 

Önkéntes program

Önkéntes programunkat bárkinek ajánljuk!